Le chagrin ? Un vaste océan…
Le chagrin ? Un vaste océan
Et la joie ?
Sa menue perle, qu’en remontant,
Il est possible que je broie.
A BÁNAT? EGY NAGY ÓCEÁN
A bánat? egy nagy óceán.
S az öröm?
Az óceán kis gyöngye. Talán,
Mire fölhozom, össze is töröm.
Souvenir !…
Souvenir !
Ô toi, débris de notre navire
Que la discorde du vent et de la houle
Sur le rivage roule… –
EMLÉKEZET...
Emlékezet!
Te összetört hajónk egy deszkaszála,
Mit a hullám s a szél viszálya
A tengerpartra vet... - -
Quel est le plus gai cimetière ?…
Quel est le plus gai cimetière ?
Le cimetière du chagrin !...
« Où le trouvera-t-on sur terre ? »,
Me demandez-vous bien.
– Le cimetière du chagrin, c’est la table à vin,
Avec, en son milieu, la bouteille pour calvaire,
À ses côtés, les verres, vrais tertres mortuaires.
– Hantons le gai cimetière
En un siècle si amer !
MELY'K A LEGVÍGABB TEMETŐ?
Mely'k a legvígabb temető?
A bú temetője!... "S ez hol lelhető?"
Azt kérditek, úgyebár? -
A bú temetője a boros-asztal,
Közepén a kereszttel, a nagy palackkal,
E mellett sírhalom minden pohár. -
Járjunk e víg temetőbe
Ily szomorú időbe'!
Derrière moi, la belle forêt bleue du passé…
Derrière moi, la belle forêt bleue du passé,
Devant moi, les beaux semis verts de l’avenir ;
Toujours loin, sans me distancer,
Toujours près, sans que je puisse y parvenir.
Ainsi, sur la grand-route, je vais errant,
Dans ce désert luxuriant,
Abattu et toujours errant
Au sein de l’éternel présent.
MÖGÖTTEM A MÚLT...
Mögöttem a múlt szép kék erdősége,
Előttem a jövő szép zöld vetése;
Az mindig messze, és mégsem hagy el,
Ezt el nem érem, bár mindig közel.
Ekkép vándorlok az országuton,
Mely puszta, vadon,
Vándorlok csüggedetten
Az örökkétartó jelenben.
Nos espoirs volent…
Nos espoirs volent, ces beaux oiseaux…
Et quand leur vol est au plus haut,
Qu’ils respirent l’air pur des cieux,
Où l’aigle même ne séjourne pas ;
Arrive le réel, ce chasseur rigoureux,
Qui les abat.
SZÁLLNAK REMÉNYINK...
Szállnak reményink, e szép madarak...
Midőn legjobban szállanak,
S szíják a mennyei tiszta léget,
Hol már sas sem tanyáz;
Jön a való, e zord vadász,
S lelövöldözi őket.
Au milieu de la plaine…
Au milieu de la plaine, je me tiens, là,
Comme une statue, fixement.
Un silence de mort recouvre la puszta
Comme le linceul un gisant.
Bien loin de moi, un homme moissonne ;
Il s’arrête à présent,
Et affûte sa faux… Sans que sonne
À mon oreille l’instrument.
Je ne vois que ceci : sa main en mouvement.
Il regarde ici à présent,
Me dévisage, mais je ne cille même pas…
Que peut-il penser que je pense, moi ?
ITT ÁLLOK A RÓNAKÖZÉPEN...
Itt állok a rónaközépen,
Mint a szobor, merően.
A pusztát síri csend födé el,
Mint elfödik a halottat szemfödéllel.
Nagymessze tőlem egy ember kaszál;
Mostan megáll,
S köszörűli a kaszát...
Pengése hozzám nem hallatszik át,
Csak azt látom: mint mozog a kéz.
És most idenéz,
Engem bámul, de én szemem sem mozditom...
Mit gondolhat, hogy én miről gondolkodom?
Le grain de sable… la goutte de rosée…
Le grain de sable… la goutte de rosée… le rocher
Que des milliers d’éclairs ne peuvent ébranler…
La mer infiniment mobile…
La pure lumière du jour et l’être humain immonde
Et toute chose, toute chose en ce monde
N’est que rêve, rêve fragile.
Ce rêve, c’est celui de l’univers entier,
Surpris par une torpeur voilà des millions d’années,
Et qui n’en finit pas de rêver
Peut-être pour des millions et des millions d’années.
Mais à la fin il se réveillera
D’un seul coup, se lèvera,
Agité de rêves toujours plus terrifiants,
Et alors, saisi d’effroi,
Dans la mer sans fond du néant
S’abîmera.
FÖVÉNYSZEM... HARMATCSEPP...
Fövényszem... harmatcsepp... a szikla,. melyet
Ezer villám meg nem rengethet...
Az örökké rengő tenger...
A tiszta napfény és a szennyes ember
És minden, minden e világon
Csak álom, tünedékeny álom.
Ez álma mind a természetnek,
Kit miljom év előtt szender lepett meg,
S ki álmodik
Talán még miljom s miljom évekig.
De fölébred végre,
Egyszerre fölriad,
Fölkeltik egyre rémesb álmai,
És ekkor a borzalom miatt
A semmiség feneketlen tengerébe
Fog ugrani.
Sándor Petőfi, Nuages et autres poèmes, traduit pet présenté par Guillaume Métayer, Paris, Sillage, avril 2013.
Bio-bibliographie de Sándor Petőfi